Schneider Kata

Gyógytornász-fizioterapeuta

„A mozgás sok mindenre orvosság, de nincs olyan gyógyszer, ami a mozgást helyettesítené.” Első hallásra is belopta magát a szívembe ez a mondat. Az iskolapadból kikerülve egyből belecsöppentem a való életbe, hiszen a baleseti sebészeten kezdtem dolgozni. Gyorsan pörögtek az események. Emberek jöttek-mentek, ki nagyobb, ki kisebb sérüléssel került hozzánk, nem volt soha két ugyanolyan eset. De volt valami, ami mégis ugyanaz volt: Mindenki egytől-egyik keményen küzdött, hogy újra egészséges legyen.

Az évek során szerzett szakmai tapasztalat és a rendszeres továbbképzések mellett megtanultam, hogy a gyógyuláshoz vezető út nehéz és hosszadalmas, de kellő kitartással elérhető. A baleseti sebészet tanított meg arra is, milyen fontos szerepet tölt be életünkben az egészségmegőrzés, vagyis a prevenció. 2013 januárjában egy nagy álmom valósult meg.

Egy saját gyógytorna stúdió, ahol azt a célt tűztem ki magamnak, hogy minél több embert tanítsak meg egészségének megőrzésére, a mozgás szeretetére. Innen tovább fejlődve következett az Életerő Mozgásközpont megalapítása, ahol kiváló szakemberekkel együtt még több szolgáltatással állunk a hozzánk látogatók rendelkezésére. Személyre szabott egyéni és kis csoportos óráimon nem csak a tünetek megszüntetésére, hanem azok megelőzésére, a jó kondíció és fájdalommentes élet kialakítására törekszem.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Maitland manuálterápia (folyamatban)
  • Lágyrész manuálterápia
  • Neurodinamika
  • Kinesio tape
  • Fit-Ball for Pregnant
  • Core stabilizáció

És most egyúttal szeretném azt a tévhitet is eloszlatni, ami szerint a gyógytorna egy olyan mozgásforma, amit csak a gerincferdüléses kisiskolásoknak és balesetben megsérült embertársaknak “kell” kipróbálni. Nem oldja meg a problémákat varázsütésre, hiszen ez egy kezelési folyamat, de a mobilizáció hatása azonnal érezhető. Már első alkalommal növekszik az ízületek mozgástartománya és az izmok rugalmassága. Hosszú távon a tartó, illetve dinamikus tulajdonsággal bíró izomcsoportok ereje nő, így hatékonyabban fogja ellensúlyozni a fizikai erők nyíró, kompressziós hatását, amely eddig nagyrészt a csigolyákra és porckorongokra hárult. A gyógytorna abban különbözik más mozgásformáktól, hogy itt egy mozgásélettani szempontból speciálisan összeállított, egyénre szabott gyakorlatsort alkalmazunk, nagy hangsúlyt fektetve az ízületvédelemre. Nagy előnye még, hogy nincs korosztályhoz kötve, gyakorlatilag bárki belefoghat és eredményét nem csillogó érmek, hanem jobb közérzet és javuló szellemi- fizikai állóképesség fogja tanúsítani.

Szeretettel várunk az Életerő Mozgásközpontban és bízunk benne, hogy Te is legalább annyira fogod szeretni, mint Mi!

 

 

Kirilla Réka

Gyógytornász-fizioterapeuta

Diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán szereztem. Diplomám megszerzése után egy gerincambulancián kezdtem el dolgozni, ahol rengeteg hasznos tapasztalatot szereztem a traumás és degeneratív eredetű gerincbántalmakkal kapcsolatban.Bár nagyon a szívemhez nőtt a gerincproblémák gyógyítása, emellett a sportsérülések rehabilitációjával is előszeretettel foglalkozom. A folyamatos szakmai fejlődés rendkívül fontos számomra, ezért igyekszem rendszeresen bővíteni a tudásomat különböző posztgraduális tanfolyamok keretében.

A mozgás mindig is fontos része volt az életemnek, kislány koromtól kezdve sok féle sportágat kipróbáltam, kezdve az akrobatikával, az aerobikkal, a zumbával, majd később a testépítés, valamint az erőemelés volt, ami elnyerte a szívem. A világjárvány alatt pedig az otthoni saját testsúlyos edzésben is megtaláltam a szépséget. Munkám során célom, hogy segítsek a pácienseimnek megteremteni az utat, mely a fájdalommentes, mozgással teli, és egészséges élethez vezeti. Ezen cél elérése érdekében egy alapos állapotfelmérést követően személyre szabott komplex terápiás tervet állítok össze, mely az aktív mozgásprogramon túl szükség esetén manuálterápiát és egyéb kiegészítő terápiás eszközöket is tartalmaz. A testi, fizikális egészség mellett fontosnak tartom, hogy az egyén lelki egészségére is figyelmet szenteljek a gyógyító munkám során. Terapeutaként továbbá rendkívül fontos számomra a pácienseim és köztem kialakuló bizalom, tisztelet, és az empátia.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Ayurvédikus marma masszázs
  • Sportsérülések komplex rehabilitációja
  • SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban
  • Kinesiology-taping / Sporttaping
  • Jikiden Reiki
  • Dorn módszer és Breuss masszázs
  • Dorn baba és gyerek kezelés
  • Pranayama Workshop
  • Hegkezelés – nyirokelvezetés és myofasciális technikák
  • McKenzie A kurzus (lumbális gerinc)
  • Neurodinamika, A perifériás neurogén panaszok funkcióvizsgálata, kezelése és tape-elése, „Az idegrendszer mobilizációja”
  • Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerinc-medence komplex rehabilitációjában
  • FDM 1, 2, 3 (Fascia disztorziós modell)
  • Neuro-mozgáskorrekció
  • Mulligan manuálterápia 1, 2
  • A nyaki gerinc vizsgálata és kezelése különös tekintettel a szegmentális instabilitásra
  • Nervus Vagus terápia
  • Viscerális Manuálterápia (máj-epe, méh-prostata, diaphragmák, továbbiak folyamatban)

Óratípus:

 

Pakulár Nóra

Gyógytornász-fizioterapeuta

Szerencsésnek tartom magam, mert a hivatásom egyben a hobbim is. Egyetemi tanulmányaimat 2013-ban kezdtem el a Babeș Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport Karának Gyógytorna szakán Kolozsváron, ahol pár évvel később 2018-ban mester diplomát is szereztem. A mesterképzés ideje alatt lehetőségem nyílt arra, hogy fél évet a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Karának Fizioterápia szakán tanulhassak az Erasmus ösztöndíj keretein belül, ezáltal is bővítve szakmai tudásomat.

Régóta tudom, hogy olyan területen szeretnék elhelyezkedni, ahol segíthetek másoknak, és ennek a motivációnak köszönhetően folyamatosan fejlesztem magam. Hiszek abban, hogy a mozgásszervi betegségek döntő többsége mozgásterápiával, azaz gyógytornával hatékonyan kezelhető. Fontosak tartom a páciensek szükségleteinek felmérését az egyéni - és csoportos óráimon egyaránt. A hozzám érkezők biztosak lehetnek benne, hogy teljes figyelmet és útmutatást kapnak gyógyulásuk érdekében. Óráimon nagy szerepe van a kreativitásnak mind a gyakorlatok, mind az eszközök kiválasztásánál. Tornázz velem, tegyünk együtt az egészségedért!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • SMR (self myofascial release)

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, Gerinctorna+stretching, Egyéni gyógytorna, Gyógymasszázs,Tape ragasztás

 

Meszleny Dorka

Gyógytornász-fizioterapeuta

Diplomámat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem. Ezt követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kezdtem dolgozni, ahol volt szerencsém több szakterületbe is belelátni. Részt vettem traumatológiai- ortopédiai és neurológiai rehabilitációban, lehetőségem volt amputált betegekkel is foglalkozni. Emellett igyekszem minél több szakmai továbbképzésen és tanfolyamon részt venni, hogy folyamatosan fejlesszem tudásomat.

Fontos számomra a páciensekkel való kommunikáció, hogy minél hamarabb megtaláljuk a közös hangot, hiszen így a probléma valódi okát is könnyebb feltérképezni, ami pedig elengedhetetlen a sikeres és hatékony kezelésekhez.

Csodálattal tölt el, hogy  a gyógytorna által jelentős életminőségbeli javulást érhetünk el. A rendszeres mozgásnak, kezeléseknek köszönhetően a páciensek olyan változáson mennek keresztül, amit korábban ők maguk sem hittek volna.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • McKenzie terápia
  • Lágyrész manuálterápia
  • Dynamic tape

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, A váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája, Preventív gerinctréning, Egyéni gyógytorna

 

 

 

Czorn Matyi

Gyógytornász fizioterapeuta

2020-ban gyógytornászként végeztem a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. Egészen kisgyermek korom óta életem fontos részét képezte a sport és az egészség, hiszen ezt láttam mintaként szüleimtől, nagyszüleimtől és az egész családtól. Mélyebben középiskolás koromban kerültem közelebb a gyógyászati részhez, amikor sportkarrieremből adódó rendszeres sérülések miatt magam is segítségre szorultam. Ekkor döntöttem el, hogy én is segíteni szeretnék másokon.

Célom minőségi kezelést biztosítani a mozgásszervi problémákkal küzdők, és a testük egészségét megőrizni vágyók számára. Meghatározó, hogy ne csak a problémát nézzem, hanem az egyént. Prioritásnak gondolom egy megfelelő bizalmi viszony kialakítását a leendő páciensemmel, hiszen kettőnk együttes munkája vezet a gyógyuláshoz. Igyekszem konzisztensen új technikákat, módszereket tanulni és a rendszeresen használt koncepciókat legjobb tudásom szerint elmélyíteni. Jelenleg leghatékonyabb kezelési módszeremnek az FDM-et tartom, illetve korábbi munkahelyemből kifolyólag rutinosnak mondhatom magam a gerinc eredetű problémák és ezek funkcionális tréninggel való kezelésében. Szeretettel várlak egyéni és kis csoportos óráimon.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • Kinematic taping -David spine concept
  • Triggerpont terápia

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, Senior torna, Alsó végtag torna, A váll, a nyak és hát felső szakaszának gyógytornája, Egyéni gyógytorna, GyógymasszázsKinesio tape ragasztás

 

 

Farkas-Nagy Barbi

Gyógytornász-fizioterapeuta

Már középiskolásként tudtam, hogy olyan hivatást szeretnék választani, ahol emberekkel foglalkozhatok és segíthetek nekik. Így jelentkeztem az ELTE Gyógypedagógiai Karára, ahol elvégeztem a szomatopedagógia képzést. Közben párhuzamosan elkezdtem a Semmelweis Egyetemen a Gyógytornász szakot is.Két diplomámmal a zsebemben egy pilates stúdióban helyezkedtem el, ahol nagyon szerettem egyénileg foglalkozni az emberekkel.

A munkás hétköznapokba egy kis szünetet hozott két gyermekem megszületése. Várandósságaim alatt nekem is szembe kellett néznem a szétnyílt hasizom problémájával, el is végeztem a Loveyourbelly tanfolyamot, aminek oktatója lettem. Ez egy nagyon hatékony program a terhesség utáni rehabilitációban, ezért a csoportos óráimba is igyekszem beépíteni a feladatokat. Szeretettel várok minden kismamát és édesanyát a kismama tornákon és az egyéni kezeléseken is.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Alap tape tanfolyam
  • Kismama tape tanfolyam
  • FDM 1, 2, 3 (Fascia disztorziós modell)
  • LoveYourBelly oktatói képzés (szétnyílt hasizom kezelése)

Óratípus: Kismama torna, Egyéni gyógytorna, GyógymasszázsKinesio tape ragasztás

 

Nagy Zsófia (Zsófi)

Gyógytornász-fizioterapeuta

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Kar gyógytornász szakán végeztem 2008-ban. A főiskola után a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában kezdtem el dolgozni. Intézeti munkám során a szívműtétre váró, a szívműtéten átesett csecsemők és gyermekek rehabilitációjával foglalkoztam. Volt alkalmam megismerkedni a szívtranszplantáltak és a műszívvel kezeltek fizioterápiájával.

2011-ben megszereztem második diplomámat a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán, mint Gyermekrehabilitációs szakgyógytornász. Első gyermekem születése után, 2017-ben a felnőtt szívsebészeti osztályon folytattam munkámat. Második gyermekem születése után, 2019-ben LoveYourBelly oktató lettem, melynek segítségével hatékonyabban tudok segíteni a rectus diastasison (szétnyílt hasizom).

Mindig is nagyon érdekeltek a kötőszöveti terápiák, ezért 2020-ban elvégeztem az FDM (Fascia disztorziós modell), Kinesio tape és köpöly tanfolyamokat.

Gyermekeim születése után szerettem volna egy olyan helyen dolgozni, ahol ezeket kamatoztathatom. Örülök, hogy tornáim nagy részében preventív órákat tartok, hiszen a legfontosabb a megelőzés.

Szeretettel várok mindenkit csoportos és egyéni óráimon!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • Kinesio tape
  • Köpöly
  • LoveYourBelly oktató (rectus diastasis kezelése)

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna (online), a váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája (online), senior torna (online) Egyéni gyógytorna, GyógymasszázsTape ragasztás

 

Pfundt Éva

Gyógytornász-fizioterapeuta

Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Népegeszsegügyi Karának gyógytornász szakán végeztem. Diplomám megszerzése után is fontosnak tartom, hogy továbbképzéseken fejlesszem tudásom annak érdekében, hogy pácienseim panaszait, fájdalmait a leghatékonyabb módszerek segítségével tudjam csökkenteni.

Fontosnak tartom, hogy az óráim gyakorlatanyagát mindig egyénre adaptáltan, változatosan, precízen, a páciensek aktuális állapotának megfelelően állítsam össze azzal a céllal, hogy a közös munkánk minél hatékonyabb legyen. Szeretettel várlak az óráimon!

Elvégzett továbbképzések:

  • Kinematic Taping
  • McKenzie módszer, lumbális gerinc
  • Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerinc-medence komplex rehabilitációjában
  • Betegfelvétel, a beteg állapotának felmérése

Szeretettel várlak az óráimon!

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna (online), alsó végtag torna (online)

 

Jakab Ágnes

Gyógytornász-fizioterapeuta

2017-ben gyógytornászként végeztem a Brassói Transilvania Egyetem (Románia) Testnevelés és hegyi sportok karán. Már egyetemi éveimben is sokat sportoltam, emellett pedig az egyetem keretén belül aerobik edzőként tevékenykedtem.

Szakmai gyakorlatom során lehetőségem volt megtapasztalni, hogy milyen egy gyógyító csapat tagjaként gyógytornászként dolgozni.

Feladatköreimbe tartozott a sportsérülések gyógyítása, műtétre való felkészítés, műtét utáni rehabilitáció, illetve lokalizált neurológia és csont izomrendszeri betegségek kezelése. 2018-ban elvégeztem a Funkcionális Elasztikus Taping bevezető alap tanfolyamát. 2020-ban pedig az SMR-henger gyakorlati és elméleti alaptanfolyamán vettem részt, valamint a Pécsi Tudományegyetemen elvégeztem a mesterszakot, ezzel mesterfokozatot és okleveles fizioterapeuta szakképzettséget szereztem.

Célom, hogy az óráim felépítése változatos legyen, viszont a cél mindig maradjon ugyanaz; a fájdalom megszüntetése, a helytelen testtartás korrigálása, illetve a mozgásszervi betegségek megelőzése. Ha sok emberhez hasonlóan te is ülőmunkát végzel, gyakran visszatérő fájdalmaid, gerincproblémáid vannak, vagy csak ezeket szeretnéd megelőzni, csatlakozz hozzánk, tegyünk együtt az egészséged helyreállításáért!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Funkcionális elasztikus tape
  • SMR henger alaptanfolyam

Óratípus: A váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája, Alsó végtag torna, Egyéni gyógytorna, Gyógymasszázs, Tape ragasztás

 

 

Mátyij Natália

Gerincjóga oktató

Mindig is szerettem volna elkezdeni jógázni. Három évvel ezelőtt el is jött ez az idő, elmentem életem első jógaórájára. Annyira beleszerettem, hogy nem sokkal később elvégeztem a Jimmy Barkan, Barkan jóga oktatói tanfolyamát.

A tanulás során kezdtem érezni, hogy mennyire hiányoznak az egyetemi alapértékek a modern nyugati civilizációnkból, és mennyi mindent tud hozzátenni az ősi indiai bölcsesség mindennapi életünkhöz.

Kezdetnek jó az egészséges életmód, a mozgás megfigyelése és az étkezési szokások rendbetétele. Ennek jó példája a párom is, aki irodai munkát végez már 20 éve.

Évek óta derékfájdalmakkal küzdött. Amióta rávettem a jógára, és foglalkozom vele én is, sokkal jobban érzi magát és jelentősen enyhültek a panaszai. Másfél év jógázás után például: simán fel tud szaladni a hetedik emeletre, amit meg sem érez. Ez a sikerélmény inspirált arra, hogy jó úton haladok és tovább fejlesztem a tudásomat. 2015 tavaszán elvégeztem a gerincjóga oktatói képzést is.

Szeretném megosztani a pozitív tapasztalatomat, hogy minél több ember jöjjön rá, a jóga egy olyan út, amelynek segítségével közelebb kerülünk a test és a lélek harmónikus együttműködéséhez.

Várlak szeretettel óráimon!

Óratípus: Gerincjóga, Női jóga

 

  

Venczel Nóra

DaoYin kínai gerinctorna oktató

2014-ben végeztem a Shennong Intézet Kínai Gyógymódok Akadémiáján WuShuangDaoYin gerincterapeutaként, majd további tanulmányokat folytattam az intézményben Hagyományos Kínai Orvos szakon.

A mozgás minden korszakban az életem része volt. Versenyszerűen röplabdáztam, majd autodidakta módon kezdtem el a jógával foglalkozni 15 éves koromban.

Jómagam is sok éven keresztül ülő munkát végeztem, így tapasztalatból tudom, hogy a napi 8-10 órás ülés mennyire rossz hatással van szervezetünkre. Mondhatni ez az ördögi kör és saját állapotom világított rá arra, hogy többet kell figyelnem magamra. Tudatosan kell foglalkoznom a testem egészséges állapotának helyreállításán. Saját magam miatt mentem el tanulni, majd elkerülhetetlenül sodródtam abba az irányba, hogy lehetőségem legyen a tanultak átadására.

És hogy mit ad a DaoYin?

A kínai gerinctorna egy olyan ősi, kínai mozgásformákból összeállított - egyedülállóan hatékony - gerincgyógyító mozgásrendszer, amely a hagyományos kínai orvoslás elméleti ismereteit és a több ezer éves kínai gerincgyógyító gyakorlatokat hatékonyan ötvözi a nyugati orvostudomány anatómiai ismeretével.

A gyakorlatok segítségével a nyaki, vállövi fájdalmaktól, gerincpanaszoktól szenvedők mintegy 80%-a teljesen panaszmentessé válhat. Alkalmas arra, hogy a mozgásszegény életmódot élők, számítógép előtt ülők, stresszes munkakörülmények között dolgozók egyszerűen és hathatósan szüntessék meg örökös hátfájdalmukat, valamint az egészség fenntartására, megelőzésre, vagy akár rehabilitációra. Mindezek mellett a DaoYin energetizál.

Az óra alatt fejünk búbjától kezdve átmozgatjuk a gerincoszlopot, nyitjuk, tápláljuk az ízületeket, erősítjük a mélyizmokat, javítjuk a keringést. Megszellőztetjük a porckorongokat, ennek hatására megérezhetjük, hogy gerincünk is tud lélegezni.

Szeretettel ajánlom gyermekkortól – 99 éves korig majdnem mindenkinek. (Kismamáknak nem ajánlott.)

Óratípus: DaoYin kínai gerinctorna

Elérhetőségeink

 

Kövess minket a Facebookon is