Schneider Kata

Gyógytornász-fizioterapeuta

„A mozgás sok mindenre orvosság, de nincs olyan gyógyszer, ami a mozgást helyettesítené.” Első hallásra is belopta magát a szívembe ez a mondat. Az iskolapadból kikerülve egyből belecsöppentem a való életbe, hiszen a baleseti sebészeten kezdtem dolgozni. Gyorsan pörögtek az események. Emberek jöttek-mentek, ki nagyobb, ki kisebb sérüléssel került hozzánk, nem volt soha két ugyanolyan eset. De volt valami, ami mégis ugyanaz volt: Mindenki egytől-egyik keményen küzdött, hogy újra egészséges legyen.

Az évek során szerzett szakmai tapasztalat és a rendszeres továbbképzések mellett megtanultam, hogy a gyógyuláshoz vezető út nehéz és hosszadalmas, de kellő kitartással elérhető. A baleseti sebészet tanított meg arra is, milyen fontos szerepet tölt be életünkben az egészségmegőrzés, vagyis a prevenció. 2013 januárjában egy nagy álmom valósult meg.

Egy saját gyógytorna stúdió, ahol azt a célt tűztem ki magamnak, hogy minél több embert tanítsak meg egészségének megőrzésére, a mozgás szeretetére. Innen tovább fejlődve következett az Életerő Mozgásközpont megalapítása, ahol kiváló szakemberekkel együtt még több szolgáltatással állunk a hozzánk látogatók rendelkezésére. Személyre szabott egyéni és kis csoportos óráimon nem csak a tünetek megszüntetésére, hanem azok megelőzésére, a jó kondíció és fájdalommentes élet kialakítására törekszem.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Maitland manuálterápia (folyamatban)
  • Lágyrész manuálterápia
  • Neurodinamika
  • Kinesio tape
  • Fit-Ball for Pregnant
  • Core stabilizáció

És most egyúttal szeretném azt a tévhitet is eloszlatni, ami szerint a gyógytorna egy olyan mozgásforma, amit csak a gerincferdüléses kisiskolásoknak és balesetben megsérült embertársaknak “kell” kipróbálni. Nem oldja meg a problémákat varázsütésre, hiszen ez egy kezelési folyamat, de a mobilizáció hatása azonnal érezhető. Már első alkalommal növekszik az ízületek mozgástartománya és az izmok rugalmassága. Hosszú távon a tartó, illetve dinamikus tulajdonsággal bíró izomcsoportok ereje nő, így hatékonyabban fogja ellensúlyozni a fizikai erők nyíró, kompressziós hatását, amely eddig nagyrészt a csigolyákra és porckorongokra hárult. A gyógytorna abban különbözik más mozgásformáktól, hogy itt egy mozgásélettani szempontból speciálisan összeállított, egyénre szabott gyakorlatsort alkalmazunk, nagy hangsúlyt fektetve az ízületvédelemre. Nagy előnye még, hogy nincs korosztályhoz kötve, gyakorlatilag bárki belefoghat és eredményét nem csillogó érmek, hanem jobb közérzet és javuló szellemi- fizikai állóképesség fogja tanúsítani.

Szeretettel várunk az Életerő Mozgásközpontban és bízunk benne, hogy Te is legalább annyira fogod szeretni, mint Mi!

 

Bereczky Nóra

Gyógytornász-fizioterapeuta

Első diplomám megszerzése után több évig gyógypedagógusként látássérült gyermekekkel foglalkoztam. Miután 2009-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán gyógytornász végzettséget szereztem, egy alapítványnál helyezkedtem el, ahol főként gyerekek gyógytornájában szereztem tapasztalatot.

Rendszeresen továbbképzéseken veszek részt, mert szeretnék minél több szakmai tudást és tapasztalatot szerezni, hogy a lehető leghatékonyabban tudjam kezelni a hozzám érkezőket.

Csoportos óráimon változatos gyakorlatokkal, jó hangulatban erősítjük a különböző izomcsoportokat, nagy hangsúlyt fektetve a helyes testtartásra és a gerincet stabilizáló izmokra.

Egyéni óráimon szeretném megkeresni vendégeim panaszainak kiváltó okát, és ezáltal megtalálni a leghatékonyabb kezelést különböző manuálterápiás fogásokat, idegmobilizációs gyakorlatokat, Mckenzie módszert, tape és egyéb technikákat alkalmazva. Szeretettel várlak óráimon!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Modern scoliosis terápia (Schroth terápia)
  • McKenzie A, B
  • Mulligan manuál terápia
  • Szegmentális stabilizációs tréning a lumbális gerincen
  • Anatomy Trains I.
  • Maitland manuálterápia
  • Kinematic Taping
  • Neurodinamika
  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • Köpöly

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, Senior torna, Egyéni gyógytorna, Schroth terápia, Mulligan manuálterápia, McKenzie terápia, Tape ragasztás, Maitland manuálterápia

 

Pfundt Éva

Gyógytornász-fizioterapeuta

Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Népegeszsegügyi Karának gyógytornász szakán végeztem. Diplomám megszerzése után is fontosnak tartom, hogy továbbképzéseken fejlesszem tudásom annak érdekében, hogy pácienseim panaszait, fájdalmait a leghatékonyabb módszerek segítségével tudjam csökkenteni.

Fontosnak tartom, hogy az óráim gyakorlatanyagát mindig egyénre adaptáltan, változatosan, precízen, a páciensek aktuális állapotának megfelelően állítsam össze azzal a céllal, hogy a közös munkánk minél hatékonyabb legyen. Szeretettel várlak az óráimon!

Elvégzett továbbképzések:

  • Kinematic Taping
  • McKenzie módszer, lumbális gerinc
  • Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerinc-medence komplex rehabilitációjában
  • Betegfelvétel, a beteg állapotának felmérése

Szeretettel várlak az óráimon!

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna (online), alsó végtag torna (online)

 

Pakulár Nóra

Gyógytornász-fizioterapeuta

Szerencsésnek tartom magam, mert a hivatásom egyben a hobbim is. Egyetemi tanulmányaimat 2013-ban kezdtem el a Babeș Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport Karának Gyógytorna szakán Kolozsváron, ahol pár évvel később 2018-ban mester diplomát is szereztem. A mesterképzés ideje alatt lehetőségem nyílt arra, hogy fél évet a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Karának Fizioterápia szakán tanulhassak az Erasmus ösztöndíj keretein belül, ezáltal is bővítve szakmai tudásomat.

Régóta tudom, hogy olyan területen szeretnék elhelyezkedni, ahol segíthetek másoknak, és ennek a motivációnak köszönhetően folyamatosan fejlesztem magam. Hiszek abban, hogy a mozgásszervi betegségek döntő többsége mozgásterápiával, azaz gyógytornával hatékonyan kezelhető. Fontosak tartom a páciensek szükségleteinek felmérését az egyéni - és csoportos óráimon egyaránt. A hozzám érkezők biztosak lehetnek benne, hogy teljes figyelmet és útmutatást kapnak gyógyulásuk érdekében. Óráimon nagy szerepe van a kreativitásnak mind a gyakorlatok, mind az eszközök kiválasztásánál. Tornázz velem, tegyünk együtt az egészségedért!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • SMR (self myofascial release)

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, Gerinctorna+stretching, Egyéni gyógytorna, Gyógymasszázs,Tape ragasztás

 

Nagy Zsófia (Zsófi)

Gyógytornász-fizioterapeuta

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Kar gyógytornász szakán végeztem 2008-ban. A főiskola után a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában kezdtem el dolgozni. Intézeti munkám során a szívműtétre váró, a szívműtéten átesett csecsemők és gyermekek rehabilitációjával foglalkoztam. Volt alkalmam megismerkedni a szívtranszplantáltak és a műszívvel kezeltek fizioterápiájával.

2011-ben megszereztem második diplomámat a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán, mint Gyermekrehabilitációs szakgyógytornász. Első gyermekem születése után, 2017-ben a felnőtt szívsebészeti osztályon folytattam munkámat. Második gyermekem születése után, 2019-ben LoveYourBelly oktató lettem, melynek segítségével hatékonyabban tudok segíteni a rectus diastasison (szétnyílt hasizom).

Mindig is nagyon érdekeltek a kötőszöveti terápiák, ezért 2020-ban elvégeztem az FDM (Fascia disztorziós modell), Kinesio tape és köpöly tanfolyamokat.

Gyermekeim születése után szerettem volna egy olyan helyen dolgozni, ahol ezeket kamatoztathatom. Örülök, hogy tornáim nagy részében preventív órákat tartok, hiszen a legfontosabb a megelőzés.

Szeretettel várok mindenkit csoportos és egyéni óráimon!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • Kinesio tape
  • Köpöly
  • LoveYourBelly oktató (rectus diastasis kezelése)

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna (online), a váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája (online), senior torna (online) Egyéni gyógytorna, GyógymasszázsTape ragasztás

 

Meszleny Dorka

Gyógytornász-fizioterapeuta

Diplomámat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem. Ezt követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kezdtem dolgozni, ahol volt szerencsém több szakterületbe is belelátni. Részt vettem traumatológiai- ortopédiai és neurológiai rehabilitációban, lehetőségem volt amputált betegekkel is foglalkozni. Emellett igyekszem minél több szakmai továbbképzésen és tanfolyamon részt venni, hogy folyamatosan fejlesszem tudásomat.

Fontos számomra a páciensekkel való kommunikáció, hogy minél hamarabb megtaláljuk a közös hangot, hiszen így a probléma valódi okát is könnyebb feltérképezni, ami pedig elengedhetetlen a sikeres és hatékony kezelésekhez.

Csodálattal tölt el, hogy  a gyógytorna által jelentős életminőségbeli javulást érhetünk el. A rendszeres mozgásnak, kezeléseknek köszönhetően a páciensek olyan változáson mennek keresztül, amit korábban ők maguk sem hittek volna.

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • McKenzie terápia
  • Lágyrész manuálterápia
  • Dynamic tape

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, A váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája, Preventív gerinctréning, Egyéni gyógytorna

 

 

Öhlmüller Sarolta

Gyógytornász-fizioterapeuta

2019-ben gyógytornászként végeztem a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karán. 16 éve versenyszinten párbajtőrözöm, de előtte sok más sportot is volt alkalmam kipróbálni. Az egyetem mellett vívó edzőként is tevékenykedtem. Az egyetemi gyakorlatok során alkalmam nyílt arra, hogy számos mozgásszervi és belgyógyászati betegséggel és gyógykezelésükkel megismerkedjek. Nálam a legfontosabb a prevenció, vagyis a megelőzés.

Úgy gondolom egy sérülést megfelelő edzésmunkával és életvitellel meg lehet előzni. Ha mégis bekövetkezne sérülés és a prevenció megfelelő volt, akkor a rehabilitáció is sokkal könnyebb lesz majd a sérülés után. Feladataim közé tartozik a megfelelő izom balance kiépítése, a sportsérülések prevenciója- rehabilitációja és a mozgásszervi betegségek gyógykezelése. Kis csoportos óráimon a fő szempont a helyes testtartás és a gyakorlatok szabályos kivitelezésének megtanítása. Célom, hogy vendégeimnek átadjam a mozgás szeretetét és ezáltal minél több embert ösztönözzek a számára szimpatikus mozgásformára. Az óráimat igyekszem változatosan és színesen felépíteni, ehhez szívesen használok különböző eszközöket (kislabda, fitball, SMR henger, gumikötél, dynair párna). Számomra fontos a jó hangulat az órán, valamint a kölcsönös bizalom kiépítése. Szeretettel várok minden mozogni és gyógyulni vágyót!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Kinesio tape
  • Bosu instruktor
  • Flossing terápia
  • FDM (Fascia disztorziós modell)
  • Köpöly

Óratípus: Gerincstabilizáló gyógytorna, Senior torna, A váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája, Alsó végtag torna, Egyéni gyógytorna , Gyógymasszázs, Tape ragasztás

 

 

Jakab Ágnes

Gyógytornász-fizioterapeuta

2017-ben gyógytornászként végeztem a Brassói Transilvania Egyetem (Románia) Testnevelés és hegyi sportok karán. Már egyetemi éveimben is sokat sportoltam, emellett pedig az egyetem keretén belül aerobik edzőként tevékenykedtem.

Szakmai gyakorlatom során lehetőségem volt megtapasztalni, hogy milyen egy gyógyító csapat tagjaként gyógytornászként dolgozni.

Feladatköreimbe tartozott a sportsérülések gyógyítása, műtétre való felkészítés, műtét utáni rehabilitáció, illetve lokalizált neurológia és csont izomrendszeri betegségek kezelése. 2018-ban elvégeztem a Funkcionális Elasztikus Taping bevezető alap tanfolyamát. 2020-ban pedig az SMR-henger gyakorlati és elméleti alaptanfolyamán vettem részt, valamint a Pécsi Tudományegyetemen elvégeztem a mesterszakot, ezzel mesterfokozatot és okleveles fizioterapeuta szakképzettséget szereztem.

Célom, hogy az óráim felépítése változatos legyen, viszont a cél mindig maradjon ugyanaz; a fájdalom megszüntetése, a helytelen testtartás korrigálása, illetve a mozgásszervi betegségek megelőzése. Ha sok emberhez hasonlóan te is ülőmunkát végzel, gyakran visszatérő fájdalmaid, gerincproblémáid vannak, vagy csak ezeket szeretnéd megelőzni, csatlakozz hozzánk, tegyünk együtt az egészséged helyreállításáért!

Elvégzett továbbképzések, alkalmazott terápiák:

  • Funkcionális elasztikus tape
  • SMR henger alaptanfolyam

Óratípus: A váll, a nyak és a hát felső szakaszának gyógytornája, Alsó végtag torna, Egyéni gyógytorna, Gyógymasszázs, Tape ragasztás

 

 

Mátyij Natália

Gerincjóga oktató

Mindig is szerettem volna elkezdeni jógázni. Három évvel ezelőtt el is jött ez az idő, elmentem életem első jógaórájára. Annyira beleszerettem, hogy nem sokkal később elvégeztem a Jimmy Barkan, Barkan jóga oktatói tanfolyamát.

A tanulás során kezdtem érezni, hogy mennyire hiányoznak az egyetemi alapértékek a modern nyugati civilizációnkból, és mennyi mindent tud hozzátenni az ősi indiai bölcsesség mindennapi életünkhöz.

Kezdetnek jó az egészséges életmód, a mozgás megfigyelése és az étkezési szokások rendbetétele. Ennek jó példája a párom is, aki irodai munkát végez már 20 éve.

Évek óta derékfájdalmakkal küzdött. Amióta rávettem a jógára, és foglalkozom vele én is, sokkal jobban érzi magát és jelentősen enyhültek a panaszai. Másfél év jógázás után például: simán fel tud szaladni a hetedik emeletre, amit meg sem érez. Ez a sikerélmény inspirált arra, hogy jó úton haladok és tovább fejlesztem a tudásomat. 2015 tavaszán elvégeztem a gerincjóga oktatói képzést is.

Szeretném megosztani a pozitív tapasztalatomat, hogy minél több ember jöjjön rá, a jóga egy olyan út, amelynek segítségével közelebb kerülünk a test és a lélek harmónikus együttműködéséhez.

Várlak szeretettel óráimon!

Óratípus: Gerincjóga, Női jóga

 

  

Venczel Nóra

DaoYin kínai gerinctorna oktató

2014-ben végeztem a Shennong Intézet Kínai Gyógymódok Akadémiáján WuShuangDaoYin gerincterapeutaként, majd további tanulmányokat folytattam az intézményben Hagyományos Kínai Orvos szakon.

A mozgás minden korszakban az életem része volt. Versenyszerűen röplabdáztam, majd autodidakta módon kezdtem el a jógával foglalkozni 15 éves koromban.

Jómagam is sok éven keresztül ülő munkát végeztem, így tapasztalatból tudom, hogy a napi 8-10 órás ülés mennyire rossz hatással van szervezetünkre. Mondhatni ez az ördögi kör és saját állapotom világított rá arra, hogy többet kell figyelnem magamra. Tudatosan kell foglalkoznom a testem egészséges állapotának helyreállításán. Saját magam miatt mentem el tanulni, majd elkerülhetetlenül sodródtam abba az irányba, hogy lehetőségem legyen a tanultak átadására.

És hogy mit ad a DaoYin?

A kínai gerinctorna egy olyan ősi, kínai mozgásformákból összeállított - egyedülállóan hatékony - gerincgyógyító mozgásrendszer, amely a hagyományos kínai orvoslás elméleti ismereteit és a több ezer éves kínai gerincgyógyító gyakorlatokat hatékonyan ötvözi a nyugati orvostudomány anatómiai ismeretével.

A gyakorlatok segítségével a nyaki, vállövi fájdalmaktól, gerincpanaszoktól szenvedők mintegy 80%-a teljesen panaszmentessé válhat. Alkalmas arra, hogy a mozgásszegény életmódot élők, számítógép előtt ülők, stresszes munkakörülmények között dolgozók egyszerűen és hathatósan szüntessék meg örökös hátfájdalmukat, valamint az egészség fenntartására, megelőzésre, vagy akár rehabilitációra. Mindezek mellett a DaoYin energetizál.

Az óra alatt fejünk búbjától kezdve átmozgatjuk a gerincoszlopot, nyitjuk, tápláljuk az ízületeket, erősítjük a mélyizmokat, javítjuk a keringést. Megszellőztetjük a porckorongokat, ennek hatására megérezhetjük, hogy gerincünk is tud lélegezni.

Szeretettel ajánlom gyermekkortól – 99 éves korig majdnem mindenkinek. (Kismamáknak nem ajánlott.)

Óratípus: DaoYin kínai gerinctorna

 

Ferenczi Nóra

Gerincjóga oktató és NMPT jóga oktató

Gyerekkoromban rengeteget mozogtam, balettoztam, tornáztam, táncoltam, aztán ahogy idősebb lettem ezek a dolgok sajnos lassan elmaradtak az életemből.

Mikor bekerültem az irodai környezetbe egy idő után elkezdtem érezni a mozgás hiányát. Ez elsősorban ízületi és derék problémákat okozott és a mindennapos stressz is nyomot hagyott rajtam. Ekkor gondoltam rá először, hogy megismerkedem a jógával.

Egészségjavító hatását azonnal megéreztem és energikusabb is lettem. Kezdetben nagy kihívást jelentett számomra, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim, magamra figyeljek, de szerettem volna olyan tevékenységet végezni, ami testileg és szellemileg is hatással van rám.

Megtapasztaltam, hogy a jóga fokozza az erőnlétet, állóképességet, rugalmasabb lesz a test, a tartás nagymértékben javul, fejlődik a koncentráció, mely hozzásegít a jelen pillanat megéléséhez, és emellett egy eszköz, mely közelebb vitt önmagam megismeréséhez.

Több éves gyakorlás után az Anahita jógastúdióban Szilasi Márti és Nagy József vezetése alatt elvégeztem a jógaoktatói alapképzést. Bene Máténál több tanfolyamon is részt vettem, többek között az NMPT (Natural Movement Pattern Training) instruktori képesítést is megszereztem. 2011 júniusa óta tartok jóga órákat. Óráimon fontosnak tartom, hogy a tanítványokat rávezessem a helyes tartásra, a testtudat kialakítására, a légzéssel összehangolt mozdulatok pontos kivitelezésére, valamint a relaxációra való képességre, mely lecsendesíti az elmét. Az órákon minden gyakorlatot a résztvevők egyéni testi sajátosságainak figyelembe vételével végzünk.

Óratípus: Gerincjóga, NMPT jóga

Elérhetőségeink

 

Kövess minket a Facebookon is